Nemescsó - Meszlen - Acsád-Kőszegdoroszló Társult Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Nemescsó - Meszlen - Acsád-Kőszegdoroszló Társult Egyházközség
Kőszegdoroszlói Társegyházközség
Templom, orgona és gyülekezeti ház szentelés Kőszegdoroszlón
 

Templom, orgona és gyülekezeti ház szentelés Kőszegdoroszlón

2008. október 25.

Uram, istenem ! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható!

Zsolt 40,6

1965-ben a kőszegdoroszlói templom belső megújításakor tartott ünnepi istentiszteletet követő közgyűlés jegyzőkönyvébe foglalták ezeket az Istennek hálát adó, egyben könyörgő szavakat:
Az egyházközség hívei örvendező szívvel és hívő lélekkel áldják a szent Istent....gyermeki bizalommal kérik a kegyelmes Istent, tartsa meg továbbra is drága templomunkat és adjon neki mindenkor buzgó látogatókat.
Nehéz időkben fogalmazódtak meg e szavak, hiszen ebben az időszakban kezdődött el az a tendencia, hogy a gyülekezetből sokan főképen fiatalok a jobb megélhetés reményében a közeli városokba költöztek és a gyülekezet létszámban megfogyatkozott. Ennek ellenére 1978-ban sikerült a templom külsőt teljes egészében felújítani. Emlékszem, akkor sokak véleménye az volt, hogy most még talán bírtuk erővel, de a jövő képe sötéten rajzolódott A gyermeki bizalom megingóban volt. A csüggedés mélyült, amikor a rendszerváltás után úgy tűnt, hogy a gyülekezet a korábban elvett javaiért nem kaphat kárpótlást.
A templom állapota főleg a tetőszerkezet ismét olyan képet mutatott, hogy sürgősen tenni kell valamit, ha az épületet magunk, és a jövő nemzedék számára meg akarjuk őrizni.
A templom előtt üresen állt az a telek, amelyet elődeink azért szereztek, hogy oda gyülekezeti kultúrházat építsenek. A tervek az 1940-es évektől készen álltak, az építőanyag mind összegyűjtve várta a munka kezdetét. A gyülekezet akkor lélekszámban és anyagiakban is erős volt. A számítást azonban áthúzta a második világháborút követő egyházellenes fordulat. Az emberi erő mit sem ért. Az összegyűjtött építőanyagot széthordták, eladták. Az építkezés mindössze a vágy szintjén maradt, csak áhított álom volt.
Visszatérve az 1990-es évek végére, a gyülekezet a lehetetlent kísérelte meg, hozzáfogott a templom tetőszerkezetének cseréjéhez. A feladat megoldását mind a gyülekezet, sőt a társgyülekezet, de még igazán mértékletes költségvetést adva a nem evangélikus vállalkozó is szívügyének tekintette. Az eredményes gyűjtés, a felsőbb egyházi támogatás, az acsádi és a nemescsói társegyház testvéri segítsége, a sok kétkezi munka eredményeként megújulhatott a tetőszerkezet, a templom műemlék palafedést kapott. Ezután valami csoda vette kezdetét. Az államosított iskoláért kapott egyházi támogatás, (és a közben hosszú idő után ismét beiktatott) a gyülekezeteket igazán magukénak és otthonuknak érző lelkészek tenni akarása megteremtette annak lehetőségét, hogy a templom nyílászáróinak cseréje, a karzatok felújítása, a karzatlépcsők cseréje, a templom teljes belső tere és részlegesen a külső homlokzat megújulása is megtörténhetett. Sőt, a gyülekezet hozzáfoghatott az előbb említett álom megvalósításához, az új gyülekezeti ház felépítéséhez is. A munkák ez év elejére elkészültek és még arra is maradt erő, hogy az ugyancsak rossz állapotban lévő orgona is megújulhatott. Itt ismét az egyik társegyház, a meszleni nyújtott segítő kezet. Templomunkba a Székesfehérvárról kapott Angster-orgona került beépítésre, így felajánlották az ő ugyancsak rossz állapotban lévő orgonájuk sípanyagát, amely Kőszegdoroszlón jól használható volt.
Emberi szemszögből nézve sokan sokat tettünk mindezért., amely valljuk meg, kötelességünk volt. Az épülést azonban a gyermeki könyörgést meghallgatva a kegyelmes Isten adta meg.
Mindezért adtunk hálát október 25-én, amikor Ittzés János püspök úr és Rostáné Piri Magda esperes asszony megáldotta megújult templomunkat, orgonánkat és az új gyülekezeti házunkat. Sokan örültek velünk a társgyülekezetből és a szomszédos kőszegi gyülekezetből is. Az ünnepi alkalom előkészítésében, a szeretetvendégség megrendezésében a korábban néha lankadó gyülekezeti közösség ismét felerősödött.
Szép ünnepet tudhatunk magunkénak. Az öndicséret és az öntelt elégedettség kísértését püspök úrnak az ünnepi istentisztelet után tartott közgyűlésen mondott szavai hiszem kiűzték belőlünk. Arra figyelmeztetett, hogy a tettek gyümölcse beérett, de soha ne feledjük, hogy egyedül Istené a dicséret és a dicsőség. A kövek szépen egymásra kerültek, most a lelkeken a sor: épüljön a gyülekezeti közösség.
Figyelmeztető szavai immár hetek múltján is fülembe csengenek: Testvérek olyan korban élünk, amelyben ordas eszmék áramlanak. Testvérek a mi Urunk Jézusunknak, a jó Pásztornak segítségével vigyázzatok egymásra, hogy egy se vesszen el közületek. Vigyázzatok egymásra !
A szemet gyönyörködtető templom látványa, a szépen csengő orgona hangja bevallom sokszor kérkedő büszkeséget táplál. Talán jóleső érzés az új gyülekezeti házzal, a megvalósult álommal büszkélkedni más felekezetű testvéreink előtt. Ám jobban belegondolva, be kell vallanunk, mindez valójában alázatra int. Nagy kérdés: Miért pont most, a mi időnkben engedte Isten ennek felépülését és miért nem évtizedekkel ezelőtt, amikor emberi elgondolás szerint az erősebb gyülekezetben sokkal többek otthona lehetett volna? Marad tehát a nyitott kérdés és egyben felelősségünk, hogy Isten számunkra érthetetlen és érdemtelen befektetése ne vesszen kárba...
Adja Isten Szentlelke, hogy szívünkben erősödjék az Istent dicsérő alázat és a gyermeki hitből fakadó reménység, mert csak akkor lesz épülés és megmaradás.
Torda Géza

A cikk megjelent:
LélekFaragó
(a Meszlen-Acsád-Nemescsó-Kőszegdoroszlói Evangélikus Társgyülekezet lapja)
VI. évfolyam 2.szám 2008 ádvent

Társoldalak
Gyülekezettörténet
Ifjúság
Hírek, információk
Betlehemezés
Gyülekezeti ház
Gyülekezeti ház szentelés
Templom és orgona szentelés
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster