1%

Vidékünkön a reformáció terjedése az 1550-es évek közepétől nyomon követhető. A reformált szellemű hitélet fokozatosan nyert teret. Pontosan tudjuk, hogy 1554-től Kőszegen már nem működött r. katolikus plébános. A kőszegi uradalom 1547-től Weispriach János kaboldi báró kezén volt. Weispriach - már bizonyíthatóan - 1541-ben az evangélikus vallást követte, ugyanis vejével Teufel Kristóffal együtt az aláírói között szerepel annak a kérvénynek, amelyet az evangélikus rendek I. Ferdinándhoz adtak be.

A török által elpusztított falu romjain ekkor kezdődhetett az újjáéledés, szinte bizonyosan állítható, hogy a lerombolt templomot is a betelepített evangélikusok építették újjá.

Az uradalom további tulajdonosai ( a Batthyány-család, a Nádasdy-család és a Széchy-család is) a reformáció pártolói voltak.

A községek plébániáira fokozatosan hívták meg a reformált vallás tanítása szerint prédikáló lelkészeket, vagy éppen az addigi plébánosok fogadták el a lutheri tanításokat.

Batthyány Erzsébet leveléből, melyet 1568. augusztus 10-én fiához - Batthyány Boldizsárhoz - írt , jól láthatjuk, hogy a főurak körében és ezzel összhangban birtokaikon miként is terjedhetett a reformáció.

"... Adja Isten, hogy jó predikátortok volna, akkor az én fiam még az én fiam volna, most nem tudom, kié? Semmi jó ott nincsen, hol az Istennek igéje hirdetője nincsen. Kérlek, az Istenért, tarts egy jó predikátort; meglátod, megáld az Úristen magadat, jószágodat és minden marhádat, ámen..."

A pösei fára területéről - amelyhez Doroszló is tartozott - kezdetben Kőszegre jártak be prédikációt hallgatni az Ágostai Hitvallást elfogadó hívők. Ezt bizonyítja az a tény, hogy Chemetei Bálint és György panaszt emeltek, mi szerint a kőszegiek bántalmazták a panaszosokat, cselédjeiket, amikor Kőszegre mentek prédikációra ( a magukkal vitt javakat is elvették tőlük). A panaszra Miksa király intézkedést is tett, kötelezte a városiakat, hogy az elvett jószágot haladéktalanul szolgáltassák vissza.

Ezt követően, az 1500-as évek végétől már Pösén, Szerdahelyen, Bozsokon, Rohoncon, Gencsen, Perenyén, Patyon evangélikus lelkészek működtek.

1633-ig tehát Doroszló a pösei anyagyülekezet filiája volt, majd ekkor a földesúr - Széchy István - engedélyével Doroszló is anyagyülekezetté vált és az egyházszervező Musay Gergely püspök a Kőszegi Esperességbe sorolta. Ismert evangélikus lelkészei: 1633-ban Fabricius Mátyás, 1646-ban Hidegh Mihály, 1648-ban Telekesi Benedek, 1649-1451-ig a kőszegi Szép János, 1656-1658. között Gall János, 1666-ban pedig Nozdrovicenus Pál voltak. Doroszló templomában 1650. január 11-én és 1666. december 14-én tartottak evangélikus zsinatokat.

Az evangélikus és róm. katolikus felekezet között már 1650-ben lehettek nézeteltérések, mert ekkor az evangélikusok templomépítés céljára területet kértek. Az evangélikusok elleni támadás az 1620-as években elkezdődött. 1621-ben volt a hírhedt csepregi mészárlás.

Vidékünkön a rekatolizációs templomfoglalások sora - Lipót király parancsára 1671-ben - a kőszegi német (Szent Jakab) templom katolikusok általi visszavételével kezdődött. Ekkor a kőszegiek kénytelenek voltak engedni, hiszen - mint a városi tanács ülésén Simon János mondta - " ha ő felsége a nagy uraktól a nagy várakat elvehette, itt is nagyobbat cselekedhetik".

Ekkor Doroszló temploma még az evangélikusok kezén lehetett, a vidéken - a teljes körű - templomvesztések 1673. november 5-ét követően következtek be. Ugyanis ezen a napon vesztette el Kőszeg evangélikussága - az általuk épített, ma Szent Imre templomnak nevezett - magyar templomot. 1675-ben pedig a Jezsuita rendet Kőszegre telepítették.

Ezt követően, tíz évi időtartamra teljesen megszűnt a szervezett evangélikus hitélet. A falunk birtokosa - a Széchy család - valószínűsíthető, (amint a történeti részben láthatjuk) gazdasági érdekből türelemmel viseltetett jobbágyai lelkiismereti szabadsága iránt. A doroszlói evangélikusok megmaradtak hitükben. 1697-ben Doroszlón a 310 lakosból csak 32 volt a katolikus valláson lévők száma, ezért a falu templomának helyzete - valójában - tisztázatlan volt ebben az időben, ahhoz az evangélikusok jogukat tartották és ezt az ellenfelek valamelyest el is ismerték. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a templom első, régi harangja még 1828-ban is közös volt a két felekezet között.

1681-ben a Soproni Országgyűlés határozata szerint, a közeli Nemescsót cikkelyezték be, ahol - a Vas megyei Nemesdömölk mellett - az evangélikusok gyakorolhatták vallásukat. A törvénycikkelyről - más néven artikulusról - Nemescsó evangélikus gyülekezetét artikuláris gyülekezetnek nevezik.

Ettől az időtől a doroszlói evangélikusok a nemescsói templomba jártak. Gyermekeiket - kilopva a faluból - Nemescsón kereszteltették, a házasságkötéseket is itt áldatták meg, itt gyóntak és vették az Úrvacsorát.

Az iskolás korú gyermekeket viszont a doroszlói katolikus tanító tanította, az evangélikusok hozzájárultak a "katolika tanoda és tanítólak" építéséhez. Erre egy - a nemescsói evangélikus gyülekezet levéltárában lévő - iratban egyértelmű utalás található. A megszabott összeg lefizetése mellett az evangélikus halottakat a szerdahelyi plébános temette el, mivel 1784-ig (!) a csói lelkész nem jöhetett be a faluba.

A Doroszlón meghalt és eltemetett evangélikus híveket a nemescsói templomban harangozták, ez a szokás az 1980(!)-as évek közepéig fennmaradt.

Az artikuláris időszak első - Doroszlón végzett - temetési istentisztelete 1784. február 3-án volt, amikor Szakonyi József lelkész Bencze István özvegyét, Kolman Erzsét temette. Sokat elárul a korabeli érzelmekről ennek a temetési istentiszteletnek igehirdetési alapigéje, melynek bibliai helyét az anyakönyvező lelkész a bejegyzésnél feltüntette. (Jelenések Könyve 14,13)

És hallottam egy hangot az Égből, amely ezt mondta: "Írd meg! Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugosznak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket".

Ezt követően hol megengedték, hol pedig tiltották a temetéseken való prédikálást. Volt idő, amikor "csak az éneklést tűrték" el. A korabeli anyakönyvbe bejegyzettek szerint, a csói lelkészt a környező települések plébánosai többször megfenyegették, hogy az "ő fárájokba tartozókat egyházi szolgálatban részesíteni ne merje".

A vallási megszorításokon II. József Türelmi Rendelete enyhített. A rendelet megjelenése után Doroszló és Cák közösen szervezte újjá gyülekezetét. A kőszegi és nemescsói gyülekezet közötti ingadozás után a Nemescsóhoz való csatlakozást választották. A doroszlói evangélikus családoknál ettől az időtől kezdve már megtalálhatók a nyomtatott Bibliák, Áhítatos- és énekes könyvek. Ezek közül a Sopronban 1784-ben kiadott " Új Zöngedező Mennyei Kar " című graduált (graduál: énekes és imádságos könyv) napjainkban is őrzi egy család.

Ebben az időben még iskola vagy templom építésére nem nyílt mód, mivel Doroszlón nem volt legalább száz evangélikus család, így a rendeleti feltételnek nem feleltek meg.

A megoldást II. Lipót által az 1791. évi 26. törvénycikkbe foglalt vallási türelem hozta, amelynek hatására a Doroszló-cáki gyülekezet azonnal cselekedett.

1791-ben a doroszlói és cáki evangélikus családfőket összeírták, mivel kellő anyagi erővel rendelkeztek, Doroszlón kaptak engedélyt iskola-imaház építésre. Az iratot Mersics János, a helység közös nótáriusa készítette el.

A temető mellett szerezhettek telket e célra. 1792-ben készült el az épület, amelynek engedélyezési ügyeit Kovács Mihály gondnok és Petrócza (Petrovics) Mihály egyházfi intézték. Az épületet Tatay Pál lelkész szolgálatával a Szentháromság Ünnepe utáni 8. vasárnapon vették használatba.

Az iskola-imaházat építő - doroszlói és cáki - családfők névsora 1791-ből (az eredeti listán szereplő sorrendben):

Az alábbi írás Torda Géza: Kőszegdoroszló története című könyvből származik az író engedélyével.