Eörsi Anna
A NEMESCSÓI ÚRVACSORAI TERÍTŐ IKONOGRÁFIÁJA
"A Jézus emberiségéből ki ki egész dosztig hörböl"
Az Evangélikus Országos Múzeum őriz egy úrvacsora-terítőt , amely a Vas megyei Nemescsóban készült 1650-ben. A hímzés az Utolsó vacsorát ábrázolja. Jézus és az apostolok kerek asztal körül ülnek támlátlan széken, csíkos ruhában. Nevük latinul van fejük felé hímezve. Középen Jézus foglal helyet, kebelén kedvenc tanítványa, János (János 13.23 ). Velünk szemben, az asztal innenső oldalán ül a pénzeszacskót szorongató Júdás. A többiektől eltérően nincs glóriája, haja és szakálla pedig szőke. Az asztalon kehely, paténa és egy tálon fekvő bárány látható. A négy sarokba egy-egy angyalt hímeztek. A két alsó angyal felhőn áll és pálmaágat tart, a két repülő felső egyik kezében pálmaág, a másikban koszorú látható. A terítő négy szélét virágminta díszíti.
A mű ikonográfiailag több szempontból érdekes. A szokásostól messze eltérően az asztalnál ülőknek pirosra van hímezve az orra. Szokatlan, hogy Lukács és Márk evangélisták is jelen vannak-ők nem tartoztak az első apostolok közé (Lukács Pál tanítványa, Márk Péter tolmácsa volt). Önmagában is ritka a témában az angyalok jelenléte és a pálmaág, a koszorú, kezükben egészen rendhagyó. A virágok sem tartoznak az utolsó vacsora szokásos elemei közé. Végül különlegességnek számít az is, hogy az asztalon lévő bárány él, nincs megsütve.
E sok furcsaság közül eddig csak a piros orral kapcsolatban látott napvilágot egy számomra nem elfogadható értelmezés, miszerint az égiek és a földiek megkülönböztetéséről van szó. Véleményem szerint borivástól piros a szereplők orra. Az apostolok immár magukhoz vették a Krisztus testét és vérét jelentő kenyeret és bort. Nem valószínű – ámbár nem is kizárt -, hogy a borivás piros orral való jelzésével a két szín alatti áldozás mellett akart volna érvelni a hímző. A másik lehetőség, hogy esetleg a vér-bor azonosságát akarja érzékeltetni ezzel a különös megoldással a mű készítője, illetve megrendelője. A hímzés népies stílusa, kedélyes hangulata meglehetősen emlékeztet a tréfás bordalokra. Különösen méltó figyelmünkre egy számos változatban, az egész országban elterjedt ének, amely hol lakodalomban, hol halotti toron, hol vízkereszt utáni második vasárnap hangzott el. Témája a kánai menyegző, azaz a borrá változtatott víz csodája (János 2,1-11)- ez az esemény az Utolsó vacsorán történt átváltozás legfontosabb előképe. Mindegyik verzió megtoldja a bibliai történetet az apostolok vidám borozgatásának részletező, szókimondó leírásával. Ezekben az énekekben gyakran találkozunk az utolsó vacsorára utaló kifejezésekkel is. Pl.:
"szerelmed végtelen
a kenyér és bor színében"
